Általában mindannyian tisztában vagyunk vele,mennyit is bírunk inni.Viszont ez a határ gyakran el tud mosódni,ha igazán belelendülünk a szürcsölgetésbe.Ha pedig átesünk a ló túloldalára,akkor igencsak érdekes – legtöbbször megmagyarázhatatlan - eseménysorozat veszi kezdetét.
Fizikai elváltozások
- Eleinte csupán konstans vigyorgás ül ki az arcra, később az arcvonások plasztikussá válnak, végül az egész ábrázat egy hullámzó kocsonyára emlékeztet.
- Az ember egyik lába pár centivel rövidebb lesz, mint a másik, általában a rövidebb láb szerepe minden lépésnél felcserélődik, így a mozgás egy matematikailag leírhatatlan hiperbolikus görbére hasonlít.
- A jól sikerült buli után reggel lilás foltok felfedezése nyaktájékon – megvan a bizonyíték a reggeli kiszáradásra, már megint vámpírokkal találkoztál az éjszaka.
- Transzformáció: Az este elején feltűnően csúnya nő egyre szebbé és vonzóbbá válik.
Új képességek feltűnése
- Eleinte egy érdekes tájszólás használata bizonyos szavaknál,később az akcentus állandóvá válása,majd kiegészülése a csuklás és böfögés hangeffektjeivel, végül egy eddig ismeretlen teljesen új nyelv folyékony beszélése.
- Megnövekedett fizikai erő: Ha beesik valami a kanapé mögé,feleslegesnek érzed,hogy szólj a többieknek,hogy szálljanak le róla,röpke negyed óra alatt kicibálod pár centit,hogy be tudj férkőzni mögé.Reggel persze nem érted miért akar leszakadni a derekad.
- Teleport:Csak éppen megtámasztod elfáradt,de annál nehezebb fejedet és hip-hop mire kinyitod a szemed,otthon is vagy.
- Tér és Idő feletti hatalom:Ha egy adott Téren az órajárásával ellentétesen futsz,visszafele vagy akár előre is tudsz haladni az időben.
- Átjárás szilárd dolgokon: képes leszel a wcbe bezuhanni a csukott ajtón keresztül,rosszabb esetben átsétálsz egy üvegajtón.
Utolsó kommentek